Nagybörzsönyi Vízbázis Környezeti állapota

A település a Börzsöny-hegység nyugati peremén, a Börzsöny-patak mentén fekszik. Közigazgatási területe nyugaton az Ipolyig terjed, keleten pedig mélyen benyúlik a Börzsöny erdei közé. Területének csaknem háromnegyede az Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik.

A Nagybörzsöny Község Önkormányzata tulajdonában és a DMRV Zrt. üzemeltetésében lévő Nagybörzsönyi Vízmű biztosítja a község vízellátását. A termelőkútban a bádeni földtörténeti korú andezit rétegvulkáni képződmények kerültek beszűrőzésre.

A Nagybörzsönyi Vízmű területe Nagybörzsöny község keleti részén, a Hosszú-völgyi-patak és a Börzsöny-patak torkolatának közelében található. A vízkivétel közelében nincs jelentős szennyező tevékenység, uralkodóan kiterjedt erdőség veszi körül, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, kisebb részben pedig legelő illetve mezőgazdasági művelésű terület, valamint maga az ellátott település. A település csatornázott, területén szennyvíztisztító is üzemel.

Mivel csak a hidrogeológiai „B” védőidom metszi a felszínt, így felszínen a kötelezően kialakítandó és a kút védelmét biztosító belső védőterület mellett csak a hidrogeológiai „B” védőterület került kijelölésre. A térképen a felszíni védőterületek mellett a felszín alatti védőidomok felszíni vetülete is feltüntetésre került.

A hidrogeológiai védőterület teljes egészében erdő területre esik.

A vízbázis környezetének állapotát egy talajvízre és egy hasadékvízre szűrőzött figyelőkútban végzett mérések segítségével lehet nyomon kísérni.

A vízbázis által szolgáltatott víz minősége első osztályú.

 

Online Ügyfélszolgálat

online ügyfélszolgálatcsempe

Használja online ügyfélszolgálatunkat és kezelje ügyeit könnyen és gyorsan!

Szamlakep
TOVÁBB

MAGYARORSZAG.HU

Elektronikusan intézhető ügyek a magyarorszag.hu oldalon

Szamlakep
TOVÁBB

MÉRŐÁLLÁS BEJELENTÉS

Amennyiben Ön még nem regisztrált Online Ügyfélszolgálat felhasználó, kérjük kattintson a BEJELENTÉS gombra.

Bekötési vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től
Mellék vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től

Szamlakep
BEJELENTÉS

Hibabejelentés

Műszaki hibabejelentés:

0-24h

+36-27-511-511

Szamlakep

Call Center

06 (27) 999-688
06 (80) 224-488

Mérőállás bejelentése 0-24h
Számlázással kapcsolatban
  Hétfő
Kedd - Péntek
8:00 - 20:00h
8:00 - 14:00h

Vízdíj kalkulátor

Számolja ki várható vízdíját!
 
 
Bezárás
 
Bezárás

Ajánlja e-mailben ismerősének ezt az oldalt!

A címzett ennek az oldalnak az internetes címét (URL-jét) fogja megkapni. Az Ön által beírt adatokat nem tároljuk és nem osztjuk meg harmadik féllel.

Tárgy: Nagybörzsönyi Vízbázis Környezeti állapota
captcha
* kötelező mezők