Verőcei vízbázis - Külső védőidom - védőövezet

A külső védőidomban és védőövezet területén a 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet 12. §-ában foglaltakat, illetve 5. számú mellékletben a külső védőövezetekre vonatkozó korlátozásokat, tiltásokat kell betartani, különös tekintettel az alábbiakra:

  1. A felszín alatti vízbázisok külső védőövezetén és védőidomában olyan tevékenység végzése, létesítmény elhelyezése, melynek jelenléte vagy üzemeltetése következtében csökkenhet a vízkészlet természetes védettsége, illetőleg a vízbe (20 napon belül le nem bomló) szennyező anyag, illetve élőlény kerülhet, tilos.
  2. A védőterületen lévő árvízvédelmi töltésen tervezett változtatások, fejlesztések, fenntartási munkák csak úgy végezhetők, azok ne legyenek káros hatással a termelt víz minőségére. A területen végzett fejlesztésekkel kapcsolatban előzetesen ki kell kérni a vízügyi hatóság véleményét.
  3. Árvízvédekezésnél a felvonulási útvonalat és a védekezési munkálatokat úgy kell megállapítani, hogy azok a lehető legtávolabbra essenek a víztermelő kutaktól, ugyanakkor a védekezés is biztosított legyen
  4. A külső védőövezet területén a Duna mederviszonyait csak úgy szabad megváltoztatni, hogy az ne legyen káros hatással a víz minőségére.
  5. Külső védőövezeten mederkotrás csak abban az esetben végezhető, ha az a vízbázisról kitermelt víz minőségének javítását, vagy mennyiségének növelését szolgálja. A kotrást úgy kell végezni, hogy az a partiszűrésű ivóvízbázis vízkészletének megtisztításában részt vevő kavics mederágyat ne érintse, a meder felől a kavicsréteg szűrő funkcióját ne veszélyeztesse.
  6. A külső védőövezet területén: szükség szerint tereprendezést kell végezni úgy, hogy ott pangó víz sem elöntésből, sem csapadékból ne keletkezzen.
  7. A külső védőövezeten meglévő áthaladó közutat és az útárkot vízzáró burkolattal kell ellátni. Az útárkot úgy kell kialakítani, hogy a vizeket a külső védőterület határán kívül vezesse. Új közút nem létesíthető.
  8. A külső védőövezet területén – lakóövezet kivételével – a közutakon a külső védőövezeten áthaladó útszakasz egészére vonatkozó „Megállni tilos” táblákat kell elhelyezni.
  9. A külső védőövezet területén új gépkocsiparkoló létesítése tilos. A meglévőt, amennyiben nem megszüntethető, vízzáró burkolattal, valamint olaj és hordalékfogó műtárggyal kell átépíteni és az összegyűjtött csapadékvizet a külső védőövezet területén kívülre kell vezetni.
  10. A veszélyes vegyi anyagokat szállító teherjárművek számára megfelelő táblákkal ellátott, a külső védőövezetet elkerülő terelőutat kell kijelölni.
  11. A külső védőövezet területén tilos:
    • folyékony üzemanyagot vagy vegyi anyagot tárolni.
    • lakótelep, új parcellázású üdülőövezet kialakítása.
  12. A külső védőövezet területén a vízmű működtetéséhez szükséges üzemanyag, illetőleg vegyszer tárolását szolgáló fém, illetve műanyag tartályt olyan vízzáró betonmedencében kell elhelyezni, amely a tartály meghibásodása esetén a teljes üzemanyag-mennyiséget magában foglalja
  13. A külső védőövezet területén lévő létesítmények szennyvizét zárt, nyomáspróbával ellenőrzött szennyvízcsatornával kell elvezetni.
  14. A külső védőövezet területén kutató fúrás vagy új kút - a vízügyi hatóság engedélye alapján - csak akkor létesíthető, ha a meglévő vízkitermelés zavarása nélkül (így például más vízadóréteg felhasználásával) a további vízkivételt, a vízmű tönkrement kútjának pótlását vagy a vízkészlet mennyiségének, minőségének ellenőrzését szolgálja.
  15. A külső védőövezet területén háziállatok (kutya, macska és – korlátozott számban – baromfi) tartása megengedhető, állattenyésztés azonban tilos.
  16. Külső védőövezet területén – a vízilétesítmények üzemeltetését, karbantartását és a parti hajózási jelek karbantartását leszámítva – sportcélú, nem motoros vízijárművek kivételével kikötni tilos.
 

Online Ügyfélszolgálat

online ügyfélszolgálatcsempe

Használja online ügyfélszolgálatunkat és kezelje ügyeit könnyen és gyorsan!

Szamlakep
TOVÁBB

MAGYARORSZAG.HU

Elektronikusan intézhető ügyek a magyarorszag.hu oldalon

Szamlakep
TOVÁBB

MÉRŐÁLLÁS BEJELENTÉS

Amennyiben Ön még nem regisztrált Online Ügyfélszolgálat felhasználó, kérjük kattintson a BEJELENTÉS gombra.

Bekötési vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től
Mellék vízmérők diktálási rendje 2024.01.01-től

Szamlakep
BEJELENTÉS

Hibabejelentés

Műszaki hibabejelentés:

0-24h

+36-27-511-511

Szamlakep

Call Center

06 (27) 999-688

Mérőállás bejelentése 0-24h
Számlázással kapcsolatban
  Hétfő
Kedd - Péntek
8:00 - 20:00h
8:00 - 14:00h

Vízdíj kalkulátor

Számolja ki várható vízdíját!
 
 
Bezárás
 
Bezárás

Ajánlja e-mailben ismerősének ezt az oldalt!

A címzett ennek az oldalnak az internetes címét (URL-jét) fogja megkapni. Az Ön által beírt adatokat nem tároljuk és nem osztjuk meg harmadik féllel.

Tárgy: Verőcei vízbázis - Külső védőidom - védőövezet
captcha
* kötelező mezők